Vadhús szeletek videczburgi módon

Videcz Ferenc eredeti receptje alapján


Hozzávalók:

Zöldségmassza

4-5 szem paradicsom
3-4 zöldpaprika
4-5 szem hagyma
2 közepes fej fokhagym

Mindezt apró lyukú húsdarálón ledaráljuk, enyhén megsózzuk, jól összekeverjük. A fokhagyma közömbösíti a szarvas ill. őzhús enyhén édeskés ("vad") alapizét, de ezen túlmenően harmonikusan illeszkedik az ízek összességébe.

Felhasználás előtt 24 órával ajánlatos a húst (már szeletelve) hideg vízben kiáztatni, többször lemosni, majd hideg vízzel felöntve, 2 evőkanál ecettel, 1 evőkanál sóval, 1 kávéskanál őrölt borssal ízesíteni és másnapi felhasználásig pácolni.

Fedeles kacsasütőbe tegyünk étolajat, kb. gyenge 1dl-t. Hintsünk rá kb. 1 kávéskanál sót. Ezután terítsük be ujjnyi vastagra vágott hússzeleteket. Sózzuk meg, hintsünk rá ízlés szerinti mennyiségű pirospaprikát, őrölt borsot, mokkáskanálnyi őrölt koriandert, kevés kakukkfüvet, reszeljünk rá fél szerecsendiót. Ezután kb. fél cm. vastagon fedjük le zöldség-masszával.

Ezután ismét egy réteg hússzelet következik, mindazokkal az ízesítőkkel, amelyeket az első részletében leírtam. A fűszerek tetejére terítsük el a zöldségmassza második részét

Ezután borítsuk be 1/2 kg szeletekre vágott gombával (legjobb a sampion)

Majd az egészet takarjuk be szorosan vékonyra vágott kolozsvári szalonnaszeleteket

Fedőt rá és mehet a sütőbe, amíg meg nem puhul.   Fedő levétele után öt-tíz percre tegyük vissza, hogy a szalonna megpiruljon.


Sokféle körettel tálalható: pl. Rizibizi +savanyúság, majonézes burgonya, hagymás burgonyasaláta, pikáns gyümölcsszószok stb...

Jó étvágyat!